Pörbölyi Hagyományőrző Egyesület megalakulása
         

1982-ben 35 fővel megalakult a Pörbölyi Hagyományőrző csoport. A csoport célként tűzte ki a summás dalok, szokások felelevenítését, közvetítését a közönség számára.

A csoport tagok közösen összeállították első műsorukat, melyet nagy sikerrel mutattak be a falu közönsége előtt.

Felmerült az a kérdés, hogy milyen hagyományokat ápoljon a csoport ( ugyanis a  Sárköz mellett fekszik a település ),  e döntésben segítséget nyújtott Bogár István, ki Sárköznek nagy ismerője volt.

Segítségével, szakmai tudásával hozzájárult a Sárközi dalok, táncok megőrzéséhez, a csoport közreműködésével

Az 1990. évi Önkormányzati választások a csoport életében nagy változtatásokat idéztek elő. A legfőbb támogatójuk a Pörbölyi Önkormányzat lett, aki vállalta a csoport anyagi finanszírozását, fennmaradásához szükséges mindennemű segítség biztosítását.

A tánccsoport eközben átalakult, ujjászerveződött.

Farkas Tibor művészeti vezető a Sárközi tánc motívumok pontos betanulása, új koreográfiák betanítására törekedett, melyek segítségével a csoport megtalálhatta a helyét a Sárköz hagyományait őrző együttesek között.

Farkas Tibor kezdeményezésére összeállt egy új utánpótlás csoport, tagjai alsó tagozatos gyerekek voltak.

Célja a népi játékokon keresztül a népzene, a néptánc megszerettetése, megtanulása.

A gyerekek szorgalmas és kitartó munkájának egy súlyos baleset vetett véget, ahol 3 tag vesztette életét és 2-en súlyosan megsérültek.

Az érzelmi válságból 1994-ben sikerült kitörni, újra a feladatokra összpontosítani, új célokat kitűzni.

A tánccsoport elkészíttette a Sárközi ruháját, ezáltal már az is a hagyományoknak megfelelő lett.

Így már nem csak az előadott műsorokkal, hanem az öltözettel is tükrözték a hovatartozásukat.

                       

Fellépéseik:

                 
  Pörböly, aratóműsor, községavató, szüreti felvonulás
Harkány Művelődési Ház megnyitója
Gödöllő, Hagyományőrző Népművészek és táncegyüttesek orszá
Gos találkozóján 19 csoportból 6. helyezett lett
Szigetvár
Szekszárd város 925-i évfordulóján
Pécsváradi leányvásár
Bátaszéki Művelődési Ház avató
Báta 40 éves évfordulója
Sárközi településeken a Sárközi lakodalomban való részvétel
Utánpótlás csoporttal Csehszlovákia
Tápai bucsú
               

1997 előtti időszakban a tánccsoport ezüst és bronzminősítést nyert a hagyományőrző együttesek körében.

1997-től új csoportvezető lett, Szalai Anikó személyében, aki arra törekedett, hogy a csoportot a megszokott fellépésekből kizökkentve az ország más területeire vigye.

A tánccsoport egyre több meghívást kapott.

2002-ben újból alakult egy utánpótlás csoport.

2004-ben a Hagyományőrző együttesek országos minősítőjén minősült együttes lett, ebben az évben a Sárközi faluvá nyilvánították.

Az idén június 23-án ünnepelte a csoport a fennállásuk 25 éves évfordulóját.

             

1997 utáni fellépések:

           
 

Környező falvak Alsónyék, Báta, Decs, Sárpilis, Őcsény

Pörböly arató felvonulás, szüreti felvonulás, falu karácsony

Pécsvárad leányvásár, gesztenyeszüret

Harkány szüreti felvonulás, fürdő napok, egy nyári hétvége

Drávaszabolcs, pünkösd, falunap

Kecskemét Hírös Fesztivál

Balatonkenese

Bag Hagyományőrző együttesek találkozója

Sárközi lakodalmak

                    
              
                 
                   
                        
               

Szalai Anikó

Pörbölyi Hagyományőrző Egyesület elnöke

                
Az oldalt készítette és frissíti: Takaró János: takaro@takaro.hu